Híres első mondatok
Híres első mondatok
A tanulók intuitív módon és ítélkezés nélkül, rajzokkal reagálnak a bemutatott szövegekre (regények kezdő részletei).
Description
Ez egy rövid és intenzív gyakorlati feladat, amelynek célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a kép és a szöveg kölcsönhatásával, ebben az esetben a regénykezdetek veszik át a szöveg funkcióját, ezzel pedig egy képalkotási folyamat elindítói lesznek.
A feladat célja, hogy a hallgatók leküzdjék a rajzolástól való félelmüket, és saját ösztönös rajzaikkal meglepjék magukat. Ez a módszer az öncenzúra visszaszorítására és gyors rajzolásunk erejének felismerésére szolgál.
Tasks and specific work steps
Híres regények első mondatait vetítik ki a falra, egyenként 10 percen át. A hallgatók hagyják, hogy az olvasottak egy darabig hassanak rájuk. Ezután elkezdenek rajzolni, amit én úgy nevezek, hogy “útnak indítom a kezemet”. Másként fogalmazva ez azt is jelenti, hogy nem várok el illusztrációt vagy bármi hasonlót, csak azt, hogy a regénykezdetek akár kiváltó oknak is tekinthetők a rajzoláshoz, aminek már semmi köze nem kell, hogy legyen az elolvasottakhoz.
Sources and References
Példák regényekre:
- Lev Tolsztoj
Anna Karenina - George Orwell
1984 - L. P. Hartley
A szerelmi postás - Franz Kafka
Az átváltozás - Sylvia Plath
Az üvegbúra - Albert Camus
Az idegen (L’Étranger)
Images/Examples
Additional Information
Szerzői biztatás
Buzdítás a saját képzelőerőre: Ezt a folyamatot a szöveg indítja el ezen a foglalkozáson.
Előzetes ismeretek
A tanár kialakítja a tanórai környezetet, és előkészíti a rajzolás módszerével/gyakorlatával kapcsolatos inputot. Összeállítja a regénykezdeteket is.
További példa segíthet a rajzolási gyakorlatokhoz, amiben folyamatos alkotás figyelhető meg az irodalomra való hivatkozással. Például José Antonio Suárez Londoño művei.
Segítség a hallgatóknak
A feladatot egy nyelven kellene végezni, mivel a regény első mondatait csak egyetlen nyelven vetítjük ki. Természetesen angolul vagy más nyelven is megoldható lenne, de két nyelvű kivetítés már túl bonyolulttá tenné a feladatot.
További eszközök
- Adobe Photoshop
- Microsoft Powerpoint
- kivetítő
- rajzeszközök, vázlatfüzet